Tér-fél

A festmény domború, mint egy relief, a szobor helyenként sima, mint egy képfelület. Amekkora különbség lehet a sík és a tér között, ugyanannyi a rokonság is.

Mintha egy különös tájba lépnénk be… A sajátos domborzatú, vastag felületük miatt szinte tapintható festmények, és a sima, fényesen tükröző felületű alumínium szobrok meghökkentő kontrasztot mutatnak első pillantásra. A művek méretbeli különbözősége is meglepő: a kép-nagyságú festmények mellett a hatalmas méretű szobrok mint óriás természeti képződmények tűnnek fel e tájban. Közelebbről szemügyre véve azonban észrevesszük, hogy a festményeken a részletek éppúgy túldimenzionáltak, mint ahogy a szobrok mérete. Az eltúlzott, de ugyanakkor leegyszerűsített festői, illetve szobrászi nyelvezetet mindkét művész arra használja, hogy ezen a téren, ezen a tájon túlra, valami egészre utaljon. Az első pillantásra oly ellentétesnek tűnő alkotások ugyanis rokon forrásból, hasonló indíttatásból születnek. A két fiatal művész alkotásainak kiindulópontja természeti élménye, hogy aztán a naturális ábrázolástól és a tárgyi világ felismerhető motívumaitól eltávolodva a létrejövő művek már csak alapélményükben kapcsolódjanak a kiindulásként szolgáló természeti motívumokhoz. A sematizált, geometrikus formanyelvű szobrok, illetve a rétegzett faktúrájú, erősen anyagszerű festmények a természet érzéki jelenségeinek, “eszméjének” vetületei.